Úgy döntöttem nem várom meg amíg minden elkészül, hanem elkezdem lejegyezni a történéseket. A „Nincs visszaút 2. rész”-ben eljutottam odáig, hogy kint volt a motor és darabokban hevert a műhelyasztalon. A motorban látottak alapján felkészültem a legrosszabbra, legalábbis akkor ezt gondoltam. Ezidőtájt még úgy festett, hogy 1-2 hét és újra használhatom a Bogarat. Nem így lett!

 

Vegyük sorba még egyszer a feladatokat:

-          alkatrészek tisztítása, elmosása

-          minden felmérése, mi kell új, mi marad

-          gépműhely felkutatása, aki vonalba fúr, főtengelyt köszörül, hengerfejet felújít

-          összeszerelés

-          visszaszerelés

 

Lelövöm a poént előre, az utolsó kettőt nyugodtan elfelejthetjük, ugyanis a bejegyzés írásakor még nincs realitásuk. Megnyugtatva az olvasót és magam is, azonban már nem tűnnek olyan távolinak, mint korábban. :)

Szóval akkor szépen sorban, alkatrészek tisztítása, elmosása. Erre nem pazarolnék sok karaktert, részben már a korábbi képeken láthatóak az alkatrészek. A fő darabok, blokk felek, hengerfejek komoly Brigéciolos, nagynyomású mosós tisztítást szenvedtek el. A hengerek maradtak olajosak, úgyis cserére lettek ítélve. A többi apróságot is gondosan megpucoltam vagy fogom, majd az összeszereléskor úgyis látszani fog a képeken, hogy milyen eredményre jutottam. Még talán annyit, hogy a tömítések hiánya eszméletlen olajsár kialakulásához vezetett, hihetetlen mocskos volt a motor, de ez a korábbi bejegyzésben látható a képeken.

Felmérés. Tisztítás után sorra vettem mi az ami feltétlenül cserélendő és mit tudunk megmenteni. Mivel el is tört egy hüvely és kopottak is így azok biztosan újak lesznek (dugattyúkkal, csapszeggel és gyűrűkkel együtt), természetesen a főtengely, vezérműtengely és hajtórúd csapágyak is. (Kis kitérő. Lehet, hogy egyeseknek feltűnt, hogy hajtókar helyett hajtórudat írok. Ennek oka nem a tudatlanságom.:) Egyik első bejegyzésben írtam az önindító-indítómotor problémáról, na, ugyanez okokból használom a hajtókar helyett a hajtórúd kifejezést. Egyetemi tanulmányaim alatt egyik kedvenc idős oktatóm, képzésünk elején fejünkbe verte a helyes kifejezéseket. Nem tagadom, sokszor, mivel a köznyelv is ezt használja, nekem is előbb jön a számra a hajtókar, de figyelek, hogy nem mondjam ki. Nem akarok szőrszálhasogatónak tűnni, egyszerűen csak szeretném tartani magam azokhoz az eszmékhez, szemlélethez melyek szerint „neveltek” minket az autós tanszéken. Senkit nem javítok ki, azért mert hajtókart vagy önindítót mond, hiszen a társadalom szinte egésze ezt használja (korábban én is), legfeljebb ha hajtórudat vagy indítómotort hallok, akkor tudom, hogy kollégával beszélek.) Ennyit a filozofikus gondolatokról. :) Tehát új csapágyak, természetesen teljes tömítés készlet és szimmeringek. Ha már hajtórúd, akkor új hajtórúd-perselyek. Az olajszivattyú is kopottnak látszott, későbbi mérés bizonyította, hogy lóg a tengelye, tehát csere. Úgy döntöttem az Univerzum Legjobb Szerelőjének tanácsa alapján, hogy olajszivattyúból emelt teljesítményű kerül a motorba. Ennek gyakorlati haszna, majd akkor lesz, ha majd újra kopott lesz a motor (valószínű az életem során soha, ezt most újabb 40 évre építem) és el-elmegy az olajnyomás. A nagyobb szivattyú többet szállít és kompenzálja a kopást.

Hengerfej fronton is nagyfelújítást tervezek, azaz ha már darabokban van, akkor ne végezzünk fél munkát. Mivel vásárláskor kaptam ajándékba (ki hogy nézi, végül is fizettem az autóért és ezt adták hozzá :) ) egy garnitúra kipufogó szelepet és hozzá tartozó szelepvezetőt akkor építsük be, de akkor cseréljük a szívószelepeket és vezetőket is. Szintén ajándék volt egy zsír új kipufogódob, tehát csere. Nagyjából a fent leírtak lesznek cserélve, a többi alkatrész, mit maga a blokk, hengerfejek, AC (már korábban cseréltem), dinamó, karburátor, fűtésdobok, motorburkolatok maradnak a régiek. A burkolatoknak egy külön bejegyzést szánok, azokat magam tervezem felújítani.(csiszolás-lakatolás- alapozás-festés)

 Jöjjön a harmadik lépés, gépműhely felkutatása. No, ez a lépés indította el a lavinát, nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom, emiatt nincs még ma sem kész az autóm. Több műhelyt is megjártam, volt, aki elhajtott volt ahonnan én hoztam el a motort. Nem fogok neveket írni, mert nem akarok senkit a háta mögött szapulni, ha valakit érdekel, privátban elmondom, kihez miért nem vinném az autómat.

Akkor kezdjük. Egykori edzőm, akinél a szétszerelés történt, ajánlott egy gépműhelyt Zalaegerszegen, neki mindig ők dolgoznak. El is vittem a motort és a főtengelyt, előbbit fúrni utóbbit köszörülni. Hamar elintéztük a dolgot, fogta a tengelyt és megmérte a főcsapokat. Bogár motornál 4 méretlépcső létezik gyárilag. Minden lépcső 0,25 mm-es ugrást jelent átmérőben. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gyári tengely átmérője 55 mm, megkopik a tengely, mondjuk 54,8 mm-re és fel kell újítani, a gépműhely ekkor köszörül rajta az első lépcsőnek megfelelően, 54.75 mm-re. Új ehhez a mérethez passzoló csapágy kell és már mehet is az autó. No az én tengelyem 54,38-54,41 közé volt kopva, tehát a második lépcső (54,5 mm) nem jó, harmadik kell 54,25 mm. Hangsúlyozom, gyári túlméret, van hozzá csapágy, és még van felette egy túlméret, az 1 mm-es, de ha jobban körülnézek a Bogárral foglalkozó alkatrész boltokban 1,25 mm sőt ha minden igaz 1,5 mm-es is van. (azaz 6. lépcső) Leírom újra, az enyémet 3.-ra kellett volna. Emberünk erre mit mond, nem vállalja, mert 3. túl méretre kell köszörülni és ezzel annyira elvékonyítom a tengely, hogy lehet, hogy eltörik X km után és akkor őt fogom anyázni. Remélem, nem kell magyaráznom. A német mérnökök (élükön Porsche-val) 80 évvel ezelőtt, amikor a Bogárat tervezték, azért határoztak meg 4 túlméretet, hogy a második után eltörjön a tengely, arról nem is beszélve, hogy nem véletlenül árulnak 6. lépcsőst is, talán azért mert simán bírja a tengely. Szóval ő volt az első mesterember. Sebaj, akkor az Univerzum Legjobb Szerelőjének kapcsolatit kihasználva Pesten javíttatom meg, a nála már bevált gépműhelyben. Fel is fuvaroztam Pestre a motort és elvittem mindent a gépműhelybe. (blokk, főtengely, hengerfejek, hajtórudak) Elmondtam mit szeretnék, mérjenek fel mindent és várom az árajánlatot. Eltelt kb. két hét és telefonálták is, hogy menjek be megbeszélni a részleteket. Így is tettem, azzal fogadtak, hogy kéne egy új blokk! Nagyon jó, hagyjuk a picsába fenébe, inkább egy új autót veszek, és azt hozom ide, jó lesz úgy? A főtengely csapágynak nem csak belső, hanem külső túl mérete is van. Na, most az én motoromban az egyik csapágynál a blokk 2 mm-es túl méretre van kopva, és ezért ha vonalba fúrják, akkor nem lesz olyan csapágy, aminek a külső túlmérete passzolna. Valamint a tám csapággyal is gond van. A főtengely egy csapágynál axiálisan is meg van fogva, magyarul van két válla a csapágynak a külső kerületén, ami fogja axiálisan a blokkban. A két váll távolsága 22 mm, erre is van túlméret, ha kikopna a blokknak ezen része, 21 mm és 20 mm-es. No, az én motoromnál ez 19,87 mm-re kopott, tehát a 20 mm csapágy lötyögne és szétverné a házat. Ezért kéne új blokk, aminek jobb állapotúak a csapágyhelyei. Említettem nekik, hogy perverz vagyok és ragaszkodom az eredeti motorhoz, ezzel gördült ki az autó ’69-ben a gyárkapun, maradnia kell. Erre ők, egyedi csapágy legyártásával megoldható lenne, de azt nem vállalja, mert nem tud olyan csapágyalapanyagot biztosítani, nincs a piacon, amiből nyugodt szívvel legyártaná. Gondoltam, de jó fej, a legjobbat akarja nekem. Két hétre rá a Veterán újságban láttam az ő hirdetésüket, hogy újra felvették a profiljukba a csapágygyártást.  Aha, akkor biztos a Bogárhoz kell űrtechnológia és csak azt nem vállalják…:) No comment.  No, mondtam nekik, hogy jó utána járok az új blokknak és majd jelentkezem. Meg akartam beszélni az Univerzum Legjobb Szerelőjével is. Elmeséltem neki a dolgot, szomorú volt, hogy ebben a műhelyben is csalódnia kellett. No de nem baj, következőt csináljuk, létezik a kopott tengelyek és furatok javítására technológia, mégpedig a fémszórás. Felszóratjuk a blokk csapágyhelyeit és visszamunkáltatjuk alapméretre és már kész is. Kerestem is cégeket, akik ezzel foglalkoznak. Csak hogy tisztában legyünk a dimenziókkal 4db kb. 20 mm széles csapágyat kell nagyjából 67 mm-ről 64 mm-re szórni, hogy utána 65 mm-es alapméretre lehessen munkálni. Ez, ha kiszámoljuk kb. 24,5 cm3 anyag, jelen esetben alumínium. Kértem árajánlatot több helyről is, első cég 108 ezer+Áfa-ért vállalta volna, mindenki érzi, hogy irreális és nevetséges, második cég 45 ezer+Áfa, a különbség hogy az első budapesti, a második vidéki cég. Lehet, hogy csak az én Budapest és budapesti ember „nemszeretetem” mondatja velem azt, hogy a látható árkülönbség a bunkó fővárosi árképzés és gondolkodásból adódik. Ismét elnézést, ha megsértettem a budapestieket. No a második ajánlat szimpatikusabb volt. Miközben ezt szerveztem, írtam a gépműhelynek, ne aggódjanak, fém szóratom a motort és utána nekieshetnek. Nem várt választ kaptam, melyben leírták, hogy a fémszórás miért is nem jó, mert náluk volt egy motor, aminek a főtengelyét fém szórták és utána eltört. Kérdezem én mi köze ennek az én motoromhoz, ahol a blokk csapágyfészkeit kell szórni, tehát nem tengelyt, hanem furatot és nincs is olyan igénybevételnek kitéve, mint egy főtengely, hiszen csak tartja a csapágyat nem pedig ő maga a csapágy. Ja és ha fém szóratom a blokkot, akkor nem vállalják a felújítást. Nyomatékosítva a fent leírtakat aláírta a levelet, hogy „XY okleveles géészmérnök”. (korábbi levelekben csak simán „Tisztelettel: XY” és igen nem gépészmérnök emberünk, hanem „géész”) Na, ezen kellőképpen kiakadtunk az Univerzum Legjobb Szerelőjével, gondoltam rossz lóra tettél, ugyanis én, ha így jobban tetszik okleveles autógépész vagyok, engem ugyan nem győzöl meg a hülyeségeddel. Nem szoktam és nekik sem kérkedtem a végzettségemmel, hiszen az nem jogosít fel semmilyen fölényeskedésre, arról nem is beszélve, mivel még meglehetősen fiatal és kezdő mérnök vagyok, töredékét sem tudom annak, amit a diplomám szerint tudom kéne. Egyszerűen felbosszantott, hogy ő nem volt rest fölényeskedni a „géészmérnök” diplomával és fals indokokra támaszkodva kioktatni. Hát, ha nem vállalod, akkor elhozom onnan is, majd keresek mást, aki szívesen megcsinálja, és nem indokot keres, hogy miért is nem. Így is tettem elhoztam a motort tőlük. Azért megkértek, hogy ha kész a fémszórás, akkor meséljem már el nekik, hogy hogy csinálták, mert érdekli őket. Ühü, járjam ki helyettetek az utat és adjak át minden infót róla, biztos így lesz. Ahogy Bendegúz mondta az Indul a bakterházban: „Akkor lássál te bicskát, amikor én hozok neked! Akkor még sokáig ott ülsz a lovad mellett.” Elváltak útjaink. Az Univerzum Legjobb Szerelője telefonált egy sort, hogy hova lehetne vinni. Talált is egy öreg szakit, aki azt mondta ne fém szórassam amíg meg nem nézi, mert elvileg van 2 mm feletti csapágy is, nem lesz gond. Örültem, mint majom a farkának, hülye voltam, hogy eddig nem néztem utána, valóban, nem hogy 2,5 mm-es de 3 és 4 mm-es külső túlméret is van. Megoldódni látszik a probléma. De ezt majd a következő bejegyzésben. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://vw-bogar.blog.hu/api/trackback/id/tr554923101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása