Eltelt egy újabb hét és ismét szereléssel töltöttük a kedd (02.27) estét a munkahelyemen. Az esemény apropóját az a bizonyos két lemezdarab szolgáltatta, amit még annak idején az indító motor leszerelésekor találtam.

Megmutattam az Univerzum Legjobb Szerelőjének, aki felvilágosított, hogy ez bizony nem az indító motor kiemelője, hanem a kuplung szerkezetről esett le és tört szét. A kuplung működését nem részletezem, gondolom, aki autós témájú blogot olvas, úgysem igényli ezt.

P6100010.JPG

A Bogár kuplungja, 3-as mutatóvonal pont a futógyűrűre mutat.

Szóval, ami megakasztotta az indító motort a kuplungszerkezet futógyűrűje volt. Ennek a gyűrűnek fekszik neki a kinyomó csapágy és ennek közvetítésével nyomja le a három kiemelő villát. A következő történt: fogta magát és széttört, leesett a váltóharangba, onnan a lendkerék tovább darabolta és felhozta az indító motorhoz, ami nem tudott tőle behúzni.

 P6100003b.JPG

A bűnös darabok

A diagnózis felállításakor az autó többé-kevésbé jól működött, azonban rohamosan romlani kezdett. Először csak hangos volt a tengelykapcsoló kinyomásakor, majd rendkívül nehezen vette az első fokozatot. Ennek nem a váltó volt az oka, hanem az elégtelen kiemelés. Következő fázisként már nem is oldott ki rendesen a pedál kinyomására, ez különösen akkor probléma, ha mondjuk, az előtted menő megáll, te fékezel, kinyomod a kuplungot, de az autó araszol tovább.(nyilván, ha sebességből kiveszed, akkor nem) Végül eljutottunk oda, hogy kuplungpedál benyomása nélkül kellett váltanom. Ez minden további nélkül lehetséges, ha sikerül eltalálnod a szinkron fordulatszámot, ha ez nem sikerül, akkor következik a recsegés. A gond egyesbe és hátramenetbe kapcsoláskor van. A megoldás az lett, hogy piros lámpánál leállítottam a motort, beváltottam egyesbe majd indítottam, persze ilyenkor az indító motor nem csak a motort forgatta, hanem az autót is hajtotta. Nem szerencsés, de valahogy haza kellett jutni. A hátramenet ugyan ez, a többi fokozatban pedig kuplung nélkül nagyon odafigyelve. Szerencsére csak egy hazaúton és egy oda úton (munkába menet és vissza) kellett alkalmazni a technikát.

Szóval hol is tartunk.  A futógyűrű darabokban, a kuplung nem old ki rendesen. Sanszos, hogy kuplung csere. Elkezdtem keresgélni, kuplungtárcsa, kinyomó szerkezet, kinyomó csapágy, ezekre lesz szükség. Látva az árakat, mondjuk úgy felszisszentem, de igazából erre számítottam, amikor 43 éves autót vettem. Ekkor jött ismét az égi támogatás és a garázshoz hasonlóan, pofátlanul olcsón beszereztem egy LuK (Lamellen- und Kupplungsbau August Häussermann) készletet, ami egy valamikori Bogár alkatrész kereskedő készletében maradt meg, bontatlanul. A piaci ár negyedét fizettem érte, mondhatjuk, hogy boldog voltam. Na, így jutottunk el február 27-e estére, a „szerelőkeddek” következő felvonáshoz.

A kuplung cseréje nem bonyolult művelet, csak a ki kell hozzá venni a motort az autóból.:) (farmotor, mögötte a váltó, kis túlzással a hátsó ülés alatt) Ehhez vagy csápos emelő kell és leemeljük az autót a motor fölül, vagy egy akna, amibe leeresztjük a motort. Ez lefelé, a gravitációnak köszönhetően viszonylag probléma mentes, visszafelé már kevésbé. No, mi nem így csináltuk.:) Alábakoltuk a motort és az aknában lévő pneumatikus emelő segítségével felemeltük az autó hátulját, a forgáspont az első tengely volt. Így nagyon erőt nem kellett kifejtenünk és az aknában állva kényelmesen szerelhettük a motort.

A kiszereléshez le kell kötni a benzin csövet, a dinamó és a gyújtótrafó vezetékeit, a két fűtés dobot, a gázbowdent, valamint kioldani azt a 4 csavart, ami a váltóhoz rögzíti a motort. Amint ez megvan, akkor kis rángatás az autó hátulja felé és le is ugrik a motor a csavarokról, már csak le kell emelni felőle az autót.

Elénk tárult minden baj forrása a kukás kuplungszerkezet, de beszéljenek inkább a képek.

Fotó0126b.jpg

A váltó mögött emeltük meg, így a kocsi alatt az aknában állva szerelhető volt a kuplung (telefonos kép)

P6100004b.JPG

A beteg kinyomó szerkezet. A három villán kellene lennie a futógyűrűnek.

P6100005b.JPG

A futógyűrű maradéka, szépen oválisra kopott a belső fele.

Fotó0122b.jpg

Valahogy így kellene kinéznie.

Fotó0128b.jpg

Ők kerültek bele. Új tárcsa, új szerkezet, új kinyomó.

Látható, hogy az új szerkezet már nem a három villás, hanem tányérrugós megoldású. A futógyűrű ott is ott van, de sokkal masszívabb.

Visszaszerelés röviden: a lendkerékre felcsavarozzuk a kinyomó szerkezetet, de a tárcsát se hagyjuk ki. A kinyomó csapágyat két kis drótfül rögzíti a kinyomóvillához.A tárcsa és a kinyomó központosítására is ügyelni kell. Ha ez kész mehet vissza motor, na azért nem ilyen egyszerű, de kis türelemmel visszajátszható a helyére. 4 csavar meghúz, szépen mindent visszakötni a megfelelő helyre, majd a kuplung bowden beállítása következik. A megfelelő holtjáték 10-20 mm .

Kész! Nagyon jó lett, mondanom sem kell, hogy az Univerzum Legjobb Szerelője végezte a munka nagy részét, közben oktatva a mesterfogásokra. Hogy miért ez a neve? Majd egyszer azt is megírom...

Ezen a kedden továbbiak is történtek, de inkább csak optikai beavatkozás volt, azt majd a következő bejegyzésben.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vw-bogar.blog.hu/api/trackback/id/tr284577247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spike428 · www.spike428.ucoz.hu 2012.06.17. 13:39:04

Hali!
Grat a szereléshez! Remélem most már jól működik, igazán hasznos amit eddig olvastam :) Várom a köv. bejegyzést.

Végre megvan a blog amit rendszeresen fogok olvasni ;)

én már 5. éve nézem a hasznaltauto.hu várva mikor lehetek Bogár tulajdonos

Hajrá! :)

zsomle86 2012.06.18. 19:22:05

@Spike428:
Hali!
Örülök, hogy tetszik! Megpróbálok viszonylag gyakran írni, minden csak idő kérdése:)
Jó olvasást!

johnnylightning 2012.09.25. 20:27:08

Szia!

Jó oldal, remélem egyre több bejegyzést írsz majd. Viszont hiányolom azt a posztot, amiben bemutatod az autót ezer fényképpel együtt. Eddig egy olyan kép sem szerepel az oldalon, amin az autó úgy igazán rajta lenne, mintha nem is arról szólna az oldal. Ezt sürgősen pótold :D

zsomle86 2012.09.25. 22:20:05

@johnnylightning:
Szia!

Először is köszönöm a kritikát! Pótolom a hiányzó képeket és bejegyzést. Sajnos a képek többnyire telefonnal készültek, de dolgozom a minőség javításán! :) Örülök, hogy tetszik a blog! Az elmúlt hónapokban nem jutott idő az írásra, de ha a minden a terveim szerint alakul, akkor csütörtökön pótolom az elmaradást.
Kellemes olvasást!
süti beállítások módosítása